A nyirokmasszázs jótékony hatásai

A nyirokmasszázs rendszeres alkalmazása segíthet az általános közérzet javításában és a vitalitás fokozásában, pozitív hatással bírhat az egészségre, hiszen segít serkenteni a nyirokkeringést, ami kulcsfontosságú a szervezet méregtelenítésében és az immunrendszer erősítésében

Belső szervekre gyakorolt hatása:

A masszírozás hatására megnyugszunk, szívverésünk beáll a normális ütembe, vérnyomásunk rendeződik, légzésünk lelassul. Ezáltal belső szerveink is megnyugszanak, s kellemesen ellazulnak belső simaizmaink. A kezelt testterületen vérbőség, felmelegedés keletkezik, így ellazulnak kisebb nagyobb izmaink is. A vesék munkája ezzel a speciális nyirok masszírozással csökken, hiszen célzottan segítjük a sejt közötti fölösleges folyadék elvezetését ezzel a speciáli kipréselő masszírozási technikával.

A nyirokmasszázs csontokra és ízületekre való hatása:

A nyirokmasszírozás után izmaink, inaink megpihennek, ellazulnak, s ezáltal fokozódnak a méregtelenítő, gyulladáscsökkentő folyamatok. A táplálkozásunkkal felvett kalcium, foszfor, D-vitamin, a nyirokmasszázs segítségével, nagyobb arányban jut el a megfelelő részekhez. Fokozva így a csontsejtek képződését. A vérkeringés fokozásával az egész test oxigén ellátottsága és tápanyagáramlása javul, a csontszövetekre és a problémás ízületekre rendszeres használata kiváló.

A nyirokmasszázs pszichénkre gyakorolt hatása:

A kellemes finom bőr érintés hatására bekapcsol egy nagyon finom, pozitív energetikai vibrálás. Ez, az egész testen végig áramlik a kezelés alatt, így nyitottá teszi mozgásszervi és mentális rendszereinket, az ínger befogadására. Ezek az ingerek a megnyugvás, a szabad légzés, a test-lélek-elme pihentetése. Ha a kezelés közben álomban merülünk az csak fokozza a kívánt hatást.

A nyirokmasszázs hatása a bőrre:

Számtalan gyógyhatása mellett, a bőrre gyakorolt hatása szembetűnő. A nyirokmasszázs során alkalmazott olajak segítségével fokozódik a bőr rugalmassága, lassul öregedése, ráncosodása. Felpuhítja a bőrfelületen lévő hegeket, megvédi a bőrt a kiszáradástól, ezáltal fokozva a bőr védekező képességét, ami sok bőrbetegség okozója is lehet. A speciális nyirok kezelések alkalmával használunk olyan eszközöket, amelyek segítségével a bőrfelületet dörzsöljük, s igy az elhalt hámsejtek eltávoznak. A bőr anyagcseréje javul, fokozva ezzel a faggyú és verejték mirigyek erőteljesebb kiválasztó munkáját.

A nyirokrendszer kitisztítása, a nyirokkeringés felgyorsítása:

A kézi nyirokmasszázs egy szelíd, lágy, ritmikus, energetizáló technika, amely finoman hat a nyirokerekre és fokozza a nyirokáramlást a test minden szövetében. Segíti az immun működést, a vegetatív idegrendszert, csökkenti a stresszt, kitisztítja a kötőszöveti hulladékokat, csökkenti a szövetek leterheltségét, az ödémát a fájdalmat és a duzzanatot.

Puja Mária Nyirokmasszázs, nyirokkezelés, méregtelenítés - NyirokCentrum Debrecen

A nyirokmasszázs további jótékony hatásai

A nyirokrendszer működésének javítása: Segíti a nyirokfolyadék áramlását, amely az immunrendszer megfelelő működéséhez elengedhetetlen.

Elősegíti a méreganyagok, felesleges folyadékok és salakanyagok eltávolítását a szervezetből.

Ödéma csökkentése: Hatékony a folyadékfelhalmozódás csökkentésében, például a végtagok duzzanata vagy műtét utáni ödéma esetén. Lymphoedema (nyirokpangás) kezelésére is alkalmazzák.

Gyulladáscsökkentés: Segíti a gyulladásos folyamatok csökkentését, különösen a bőrproblémák, műtéti sebek vagy sérülések esetében.

Anyagcsere serkentése: A masszázs elősegíti az anyagcsere-folyamatokat, ami segíthet a fogyásban és a cellulit csökkentésében

Immunrendszer erősítése: A nyirokrendszer stimulálásával fokozza a szervezet védekezőképességét, és segít a fertőzések megelőzésében.

Stressz és feszültség enyhítése: A lassú, ritmikus mozdulatok ellazítják az izmokat és nyugtatják az idegrendszert, ami segíthet a stressz és a szorongás csökkentésében.

Bőr állapotának javítása: Javítja a bőr oxigénellátottságát, és elősegíti a regenerációt. Csökkenti a bőr alatti kötőszövetek gyulladását, és segíthet az akné, cellulit vagy hegek kezelésében.

Végtagduzzanat: A nyirokmasszázs segíthet csökkenteni a végtagok duzzanatát, például műtét vagy sérülés után.

Műtétek és sérülések utáni regeneráció: Felgyorsítja a gyógyulási folyamatot műtétek, például plasztikai sebészeti beavatkozások után. Csökkenti a hegesedést és a szövetek merevségét.

Krónikus betegségek tüneteinek enyhítése: Segíthet krónikus vénás elégtelenség, fibromyalgia, illetve bizonyos autoimmun betegségek esetén, amelyek érintik a nyirokrendszert.

Fogyókúra és méregtelenítés támogatása: Támogatja a méregtelenítési folyamatokat, elősegítve a szervezet tisztulását. Fokozza a nyirokkeringést, amely a zsírszövetek lebontásának egyik támogató eleme lehet.

Alkalmazási területek

  • Krónikus ödéma és lymphoedema.
  • Posztoperatív állapotok, például plasztikai műtétek után.
  • Cellulit csökkentése és bőrfeszesítés.
  • Stresszoldás és általános közérzetjavítás.
  • Fertőzések és gyulladások megelőzése
  • Ellenjavallatok: A nyirokmasszázs nem ajánlott akut fertőzések, trombózis, súlyos szívbetegség, daganatos betegségek aktív fázisa vagy terhesség esetén.
  • Szakértői kezelés: A masszázst szakképzett terapeutával végeztessük, különösen egészségügyi problémák esetén.

Weboldalunkon több hasznos cikket is olvashat ezzel kapcsolatban!

A nyirokmasszázsról bővebben>>>

Mindent megtanulhat az egyedülálló, a nyirokmasszázs és nyiroktorna ötvözésével összeállított, online videótanfolyamunk segítségével!

Részletek: ALTERNATÍV NYIROKTORNA ÉS NYIROKMASSZÁZS ONLINE VIDEÓTANFOLYAM

Facebook oldalunk | Tanfolyamok – Felnőttképzés | Áruház |