Ilyen szomorkás fénytelen napokon mikor még a múlt szép emlékei sem képesek vidítani, mozdulni nincs késztetésünk és mintha még a föld is jobban húzna lefelé, eszembe jutnak Deák Tamás szavai:
A pióca nyálával szervezetünkbe örömhormonokat juttat, vitalitásszintünk egyértelműen és mérhetően megnő, rezgésszintünk emelkedik, auránk kb. egy- másfél méterrel tágul.
Mindezek együttes hatásaként idegrendszeri újrahangolódás történik bennünk.
Ezeket olyan szép és meseszerű elgondolni.
Ezért méréseket végeztünk: vitalitás mérővel vizsgáltuk a pácienseket kezelés előtt és után.
Az eredmény döbbenetes volt: mindez igaz.
Mintha éppen erre volna hivatott a pióca, emelni minket energetikailag.
Több helyen hallottuk: „ érzékel minket a földanya, az éter, a mátrix, a minket körülölelő egység, amiben nemcsak benne vagyunk, hanem annak részei is
vagyunk.”
Így már nem is olyan meglepő, hogy éppen most ezekben az időkben került újra a figyelmünk középpontjába a piócaterápia, hiszen most van a legnagyobb
szükségünk energetikailag erre a támogatásra.

További cikkeim a pióca kezelésről: ORVOSI PIÓCA
Én kevesebbet alszok azóta, amióta 3 pióca kezelt. Kezelt ismerőseimnek kevesebb lett a seprűvénája, alacsonyabb lett a vérnyomása. térd ödémája megszünt.